Új sorozatot indít a Motorsport-Total, melyben WTCC-s pilótákkal beszélgetnek, ám feltett szándékuk, hogy a szokványos témák helyett egy kicsit más oldalukról mutatják be a versenyzőket. Ezúttal az idei évben csak elvétve túrakocsizó Stefano D'Aste válaszolgatott.
Stefano, hogyan kezdtél el versenyezni?
"Bár a családomban senki sem kötődött a motorsportokhoz, már szinte a bölcsőben kezdődött a vezetés és az autók iránti szenvedélyem. Édesapám egyszer elvitt Monzába, a forma-1-es időmérő edzésre. Három éves lehettem, és rám adott egy ferraris sapkát, amit csak két évvel később kaptam meg. Ekkor kezdődött el a vonzalom a Forma-1 és az autósportok iránt. Egyszer aztán elkezdtem motorversenyeken indulni, kicsit később pedig autóra váltottam."
Mi volt az első autóversenyben elért eredményed?
"A Monza Ralin indultam először egy Renault Clioval. Nagyon élveztem. Előtte egy 250 köbcentis Apriliával versenyeztem, de elég hamar megtaláltam a tempót az autóval is. Rövid idő után már olyan gyorsan mentem, mint a csapattársaim, akik tapasztalt olasz ralisok voltak. A csapatvezetőm szólt is, hogy ha így megyek tovább, a negyedik gyorsaságiig sem jutok el. Azt mondta, őrült vagyok. De végül jól sikerült, a nővéremmel indultam, és negyedikek lettünk a kategóriánkban. Csodálatos volt."
Mi jut eszedbe az első baleset kapcsán?
"1990 telén történt, Misanoban, még Forma-3-ban. Ma is emlékszem, hogy borzalmasan hideg volt, a pálya jobb és bal oldala pedig fehérlett a hótól. A sikánban történt... egyszer csak túlkormányzott lett az autó. Az egyik kerék éppen csak lecsúszott a hóra, de ezzel vége volt. Megcsúsztam és a falba csapódtam. Furcsa volt, egészen más, mint motorral balesetet szenvedni. Ott tudsz közben mozogni, reagálni a dolgokra, de az autóban nem. Megpróbáltam, aztán láttam, hogy egyre közeledik a fal, és arra gondoltam: 'a fenébe'. Elvettem a kezem a kormányról, és vártam a csattanást. Nem volt jó érzés. A pilóta ilyenkor csak utas az autóban, a motoron legalább megpróbálhat tenni valamit. Bele kell égetni az agyadba a megfelelő mozdulatsort, hogy már azelőtt meg tud tenni, mielőtt elgondolkoznál rajta. Ezt fiatalon tanulja meg az ember. Ha Michael Schumacher is megtanulta volna, talán nem lett volna olyan súlyos a balesete."
Mesélj az első élményedről WTCC-s autóval!
"Akkor még ETCC volt, de nincs jelentősége, hiszen ugyanazokkal az autókkal mentünk (mint később a WTCC-ben). Egy BMW-t vezettem, és csodálatos élmény volt. Egy évvel korábban kezdtem követni a bajnokságot a TV-ben; akkor a legnagyobb nevek alkották a mezőnyt. Aztán egyszer csak ott találtam magam a boxban, és nem akartam hinni a szememnek. A 16. helyről indultam, de a Lesmo kanyar kijáratánál már 8. voltam Tarquini és Giovanardi mögött. Amikor elolvastam a nevüket (a hátsó szélvédőjükön), már tudtam: 'jó helyen vagyok'. Ők ketten végül kiestek, így megtartottam a 8. pozíciót."
Hozzáfűzném, hogy a krónikáskönyvek szerint mindez a második monzai futamon történt 2004-ben, és D'Aste nem a 16., hanem a 14. helyről startolt. Élete első ETCC-s versenyén (az első futamon) a 17. pozícióból rajtolva 13. lett.
Ha választhatnál egy tetszőleges autót, és hozzá egy pályát, melyik lenne az?
"Talán... igazából két pályát szeretek nagyon, Spat és Monte Carlot. Mondjuk, hogy vezetnék egy Ferrarit Monacóban, és egy 12 hengeres, turbós Lotust Spaban."
Melyik volt a legjobb versenyed?
"Nehéz kérdés. A legjobb versenyem a 2005-ös spai futam volt a WTCC-ben, amit megnyertem. Óriási volt, csak 18.-ként indultam, ráadásul slicken, pedig a pálya pár körön keresztül még nedves volt. Mégis nemsokára már ötödik voltam. Csodás versenyt futottam, talán ez a legnagyobb eredményem eddig."
"De nemrég a GT4-es EB-val Zolderben jártunk, ami szintén fantasztikus hétvége lett. A 12. helyről indultam, 25 perccel később mégis győztesként szeltem át a célvonalat. Hihetetlen verseny volt az is, és egyáltalán nem könnyű. Ez a kettő magaslik ki a többi közül, illetve az, hogy a Monza Ralin Valentino Rossi előtt végeztem."
Ki a példaképed az autósportban?
"Henri Toivonen, aki kiváló ralipilóta volt. Másokat is nagyra tartok, de ő kiemelkedik, mint a legnagyobb példakép. Ami a motorversenyzést illeti, ott Valentino Rossit, Max Biaggit és Kevin Schwantzot mondanám."
Féltél már versenyautóban?
"Egy alkalomra emlékszem, amikor féltem az autóban, de az is azért volt, mert a húgom ült mellettem. Egy raliversenyen indultunk, és elképesztően gyorsan mentünk, amikor megtörtént a baj: valami meglazult és elhagytuk az egyik kereket."
"Hatodik sebességi fokozatban voltunk éppen. A kerék elszállt, mi pedig száguldottunk tovább. Egy hosszú jobbos következett, aztán pedig egy elég szűk visszafordító, tulajdonképpen egy U-kanyar. Próbáltam kormányozni, de semmi sem történt, csak mentünk egyenesen, egy jó 100 méter mély szakadék felé. Aztán fékeztem, és behúztam a kéziféket is, hogy oldalra fordítsam az autót. De ezzel sem mentem sokra, úgyhogy az volt az utolsó reményünk, hogy az út széli szalagkorlát megfog bennünket."
"De nem fogott. Egy pillanatra csend lett, és tudtam, hogy repülünk. Nem sokkal később csattantunk egy nagyot, és szánkáztunk lefele a hegyoldalban. Inkább a húgom miatt aggódtam, profi versenyzőként én megtanultam együtt élni az ilyen helyzetekkel. Szerencsére végül úgy 12 méter csúszás után megálltunk a lejtőn."
"A félelem egy bizonyos formája nagyon is hasznos az autóversenyzőnek. Az adrenalin gyorsabbá tesz, jobban érzed a kocsid, és persze sokkal erősebben összpontosítasz. Azért ez nem olyan, mintha egy pisztolyt fognának a fejedhez... Más. Ez az profi versenyzők félelme."
Milyen szalagcímet olvasnál magadról az újságokban?
"Szeretem, ha az emberek azt mondják rólam, hogy kicsit őrült a vezetési stílusom. Sok pilóta is megkérdezte már: 'hogy vagy képes így venni a kanyarokat, ez teljesen őrült.' Ezt szeretem hallani. Ahogy azt is, ha becsületesnek és sportszerűnek mondanak. Más nem érdekel. Ha elöl megyek, az azért legyen, mert megharcoltam érte, és ne azért mert mindenkit kilöktem. Azt szeretném olvasni, hogy tisztességes harcos vagyok."
Mire gondolsz közvetlenül a rajt előtt?
"Az előttem álló lányra... (nevet). Úgysem látok tőle semmi mást. De komolyra fordítva, megpróbálok nyugodt maradni, a lámpákra és az első kanyarra koncentrálni. Figyelek a légzésemre, és az előttem álló feladatokra összpontosítok. Néha azon is elgondolkozom, hogy hova kéne helyezkedni a rajt után, és lejátszom magamban pár verziót."
Mi a legkellemesebb emléked?
"Talán a 2007-es győzelem a privát bajnokságban. Egyszerre volt lélegzetelállító és érzelmes pillanat, amikor meglengették a kockás zászlót. A privát bajnokság kőkemény volt, tele gyors pilótákkal, akik mindent megtettek, hogy legyőzzenek. De nem jártak sikerrel. Nagyot harcoltam, és óriási volt az ünnep utána.
Fotó: Motorsport-Total
Utolsó kommentek