Valenciában a második futamon akár hármas BMW győzelem is születhetett volna, ám először Javier Villa és Tom Coronel ütötte ki egymást az élről, majd Michelisz Norbi forgott meg az utolsó kanyarban, így végül Chevy 1-2-3-at ünnepeltek Spanyolországban. Pedig nagyon úgy tűnt, hogy Mullerék nem erőltették volna az előre jutást, mivel számukra a cél a gyártók világbajnoki címének bebiztosítása volt.
Szóval Coronel és Villa. Akárcsak Menu és Monteiro, ők is egymásra mutogattak a futam után, egyikük sem akarta elvinni a balhét. Röviden annyi történt, hogy a 9. körben Villa megelőzte Coronelt, a holland pedig a következő jobbosban szeretett volna azonnal visszatámadni. Villa viszont elég hamar fékezett, Coronel pedig (úgy tűnt) elbambult, és összeütköztek, úgy, hogy a ROAL BMW majdnem felmászott a Proteam autójára. De lássuk a magyarázkodást.
A Coronel-verzió:
"Az első kanyarban rendre kicsit lassabb voltam Villánál, ezért a visszafordítóban belső íven kellett maradnom. De mindent kézben tartottam. Aztán jött ez a spanyol kölyök, akinek valószínűleg elfogyott az oxigén a pilótafülkében. Háromszor meglökött hátulról, majd bejött mellém, pedig nem volt hely. Egymás mellett érkeztünk a következő kanyarba. Pontosan tudta, hogy ott vagyok a belső íven, mégis elkezdett befele húzni, és tulajdonképpen rám zárta az ajtót. Szép dolog a kockázatvállalás, de ez túlment minden határon."
A Villa-verzió:
"Tom a verseny elején nagyon gyors volt, de 2-3 kör után lelassult a 3-as kanyarban. Bementem mellé, és amikor lassítani kezdtem, ő túl későn fékezett és nekem jött. Az én autóm volt előrébb, neki kellett volna elvennie."
A felügyelők verziója:
A felügyelők végül Tom Coronelt büntették meg, aminek köszönhetően a 7. helyre csúszott vissza, Michelisz Norbi pedig egyet előre lépett.
Érdekesség:
Az Eurosport külső felvételei szintén a felügyelőket támasztják alá, Coronelék viszont azóta kitettek a netre egy videót, melyekbe belevágták a holland belső kamerás képeit is. Ezekből pedig tényleg úgy tűnik, hogy Villa nem hagyott helyet Coronelnek, nehéz lett volna elkerülni az ütközést. A csattanás erejét mutatja, hogy Coronel fedélzeti kamerája is leesett a helyéről. :)
Íme a videó, a baleset 3:45 környékén található.
Utolsó kommentek