Javier Villa, a WTCC idei legjobban teljesítő újonca a héten visszatér korábbi sikerei színhelyére, a GP2-es bajnokságba. Nem verseny szereplésről van szó, "csak" egy tesztről, a Super Nova csapat színeiben. A gyakorlásra a spanyolországi Jerezben kerül sor. Villa 2006 és 2009 között 81 GP2-es versenyen indult (ezzel második az örökranglistán Luca Filippi mögött), háromszor győzött, legjobb összetettbeli eredménye pedig egy 6. hely. A Super Nova istálló sem ismeretlen számára, 2009-ben velük teljesítette az évadot, és háromszor állt a dobogón. A meglehetősen szűkszavú hír nem tér ki arra, hogy Villa szeretne-e visszatérni a formaautózás világába, vagy csak felbecsülhetetlen tapasztalatára tart igényt a brit csapat.
"A Super Nova hívott, hogy vegyek részt a GP2 jerezi tesztjén. Ez egy olyan feladat, amire boldogan mondtam igen, hiszen jó érzés, hogy bár lassan egy éve nem vezettem GP2-es autót, a csapatok továbbra is számítanak rám. Azt követően, hogy tavaly az Ardennel teszteltem az új Dallara kasztnit - ami egyébként nagyon jól ment - most itt egy újabb lehetőség, hogy együléses gépet vezethessek. Már nagyon várom" - lelkendezett Villa, aki három fordulóval a bajnokság vége előtt 11. az összetettben, és 4. a privát pontversenyben.
Utolsó kommentek