A ralisztár Toshihiro Arai mellett egy másik japán pilóta, Masaki Kano is ott lesz az október 21-ei suzukai WTCC fordulón. A 35 esztendős versenyző ismerős lehet a lelkesebb túraautó rajongók számára, hiszen 2008-ban 3 (Okayama, Makaó), 2009-ben (Okayama) és 2010-ben (Makaó) pedig két WTCC futamon állt rajthoz. Akárcsak most, akkor is Franz Engstler csapatánál szerepelt, BMW-vel. Idén a DeTeam KK Motorsport színei alatt futó 320 TC lesz az övé, az az autó, amivel az év elején Marchy Lee, Valenciában pedig David Sigacev ment. Eddigi legjobb WTCC-s eredménye egy 20. hely volt, amit 2009-ben Okayamában ért el először, majd 2010-ben Makaóban megismételt.
Kano 1991-ben kezdett gokartozni, 95-ben pedig elvégezte a híres franciaországi Winfield versenyzőiskolát. Első komoly eredményét viszont csak 2007-ben jegyezték fel, amikor két győzelemmel megnyerte az Ázsiai Túraautó Bajnokság II. divízióját, az abszolútban pedig 2. lett. Csak egy korábbi BTCC-s versenyző, Farique Hairuman tudta megelőzni. 2008-ban három futamot nyert meg az ATCS-ben, de akkor ez "csak" a 3. helyre volt elég. Akárcsak a WTCC-ben, ott is az Engstler csapat színeit képviselte.
Az eddigi szokások alapján további ázsiai versenyzők érkezése várható a Suzukáig hátra lévő időszakban.
Utolsó kommentek