Bár azt ígértem, hogy két napig nem írok semmit, ez nem nagy meló, tehát kivételt teszek. Íme a Zengő Dension csapat hivatalos sajtóközleménye a Suzukai verseny előtt:
A forma-1-es futamoknak is otthont adó suzukai pályán rendezik a Túraautó Világbajnokság idei 10. fordulóját. A mezőny a pálya rövidebb, 2248 méteres változatát használja majd, ami a versenyzők nagy része, köztük Michelisz Norbert számára is újdonság, hiszen a világbajnokság japán fordulóját először rendezik Suzukában. A Zengő Dension Team versenyzője az összetett pontverseny nyolcadik, illetve a Yokohama Drivers’ Trophy második helyén várja az idei szezont lezáró ázsiai fordulókat. A szombati időmérő edzést és a vasárnapi futamokat az Eurosport élőben közvetíti.
Michelisz Norbert
„Suzuka az egyik régi kedvenc pályám. A Forma-1-ben is a legszínvonalasabb futamok itt szoktak zajlani, és úgy gondolom, hogy ez a WTCC-ben sem lesz másként. Mi sajnos nem a teljes hosszát használjuk, de Spa mellett Suzuka az a pálya, ahol mindig szerettem volna menni. Nemcsak a vonalvezetés miatt, hanem a Senna-Prost korszak legemlékezetesebb csatái miatt is nagyon csábító helyszín számomra. A magas átlagsebesség kedvezhet a BMW-nek, ráadásul ránézésre intenzív lesz a bal-első gumi kopása. A hosszú célegyenes végén valószínűleg lehet előzni.”
A hétvége menetrendje (magyar idő szerint)
Péntek 07:00-07:30 - Teszt
Szombat 02:30-03:00 – 1. szabadedzés
Szombat 04:45-05:15 – 2. szabadedzés
Szombat 08:30-09:05 – Időmérő edzés (Élőben az Eurosporton)
Vasárnap 01:50-02:05 – Bemelegítés
Vasárnap 07:35-08:00 – 1. futam (Élőben az Eurosporton)
Vasárnap 08:50-09:15 – 2. futam (Élőben az Eurosporton)
Utolsó kommentek