Pénteken, magyar idő szerint 7 órakor kezdetét veszi a WTCC kínai hétvégéje, egy európai szempontból gyakorlatilag ismeretlen sanghaji pályán, a Tianma Circuit-en. Most néhány versenyző mondja el véleményét az új helyszínről. Következő bejegyzésünkben pedig kevésbé hivatalos vélemények is elhangoznak majd.
"A pálya elég kicsinek és rövidnek tűnik, ráadásul tele van éles kanyarokkal. Ez azt jelenti, hogy kicsik a távolságok, az előzés pedig nagyon nehéz lesz. A versenyek az elejüktől a végükig a maximális koncentrációról szólnak majd" - vélekedik Yvan Muller.
"Fontos lesz a jó rajthely megszerzésére fókuszálni. Aztán pedig kell egy jó start, illetve az, hogy az ember kimaradjon a bulikból" - teszi hozzá Tiago Monteiro.
"Egy túlságosan agresszív pilóta a rajtnál biztosan magával fog sodorni néhány más versenyzőt. Ha ezt túl lehet élni, akkor nagyobb baj már nem lehet. Előzési pont talán egy fél van a pályán, úgyhogy az időmérőn ezúttal is nagyon sok fog múlni. A maximális sebesség 175 és 180 km/h között várható. A pálya átlagsebessége 90-100 km/h között lesz, úgyhogy valószínűleg ez lesz az év leghosszabb futama. Nem tudom elképzelni, hogy a rajt után hogyan fogunk 25-26-an megérkezni az első nagyon szűk kanyarba, ráadásul a pálya szélessége általában alig haladja meg a 8-9 métert. Érdekes lesz” - foglalta össze meglátásait Michelisz Norbi.
"Sokat jártam idén Skandináviában, ahol több új pályát is meg kellett tanulnom. Az alap tempó könnyen megvan, az utolsó néhány tized viszont nehezen jön, különösen a technikás vonalvezetéseken" - ezek Colin Turkington gondolatai.
"Pusztán a vonalvezetést nézve sokat profitálhatok a nagy-britanniai klub sorozatokban szeret tapasztalataimból. Az időjárásnak is komoly szerepe lehet, mivel ezen a vidéken pillanatok alatt változnak meg a körülmények. Jobban örülnék, ha nem esne" - mondja Rob Huff.
"A pálya szűk és kanyargós, ezért nem a hátsókerekes BMW 320 TC-k tűnnek a hétvége legnagyobb esélyeseinek" - zárta az elemzést Tom Coronel.
Utolsó kommentek