Hivatalossá vált, ami eddig is tuti biztos volt, a BTCC-ből érkező Special Tuning Racing első számú versenyzője a korábbi SEAT León Európa kupa futamgyőztes Tom Boardman lesz. A brit pilóta, aki a spanyol és a brit SEAT León kupát is megnyerte a WTCC-ben szintén a spanyolok autójával, és új 1.6 turbós motorjával megy majd. Nem lesz azonban ismeretlen számára a világbajnokság, hiszen 2009-ben egy teljes szezont futott csapatával, és ötödik lett a privát értékelésében.
Boardman tehetséges túraautós, ám helye többszörösen is biztosított az STR-nél, mivel a csapat tulajdonosa, Jim Boardman történetesen az édesapja. Az istálló továbbra is tárgyal a második pilóta kilétéről, sőt egy harmadik autó indítása is felmerült. Közben a SEAT Sport részéről Jaime Puig ismét megerősítette, hogy a Tarquini-Dudukalo féle Lukoil Racing és a Special Tunig áll szerződésben velük 2012-re.
"A partnereinknek köszönhetően a SEAT Sport magas szinten képviseltetve lesz a 2012-es szezon során több bajnokságban, a túraautózástól az endurance versenyekig. Közben megtörtént a 1.6-os FIA turbómotor homologizációja is" - mondta Jaime Puig.
A SUNRED istálló azonban továbbra sem döntött a hogyan továbbról, azaz még mindig nem tudni, hogy saját motorjukkal, vagy a SEAT 1.6 turbójával versenyeznek idén.
Feketelaszlo (törölt) 2012.02.06. 20:12:54
KispalGabi 2012.02.06. 20:38:49
Na szóval... Egyre csak jönnek a hírek, csapatokról, pilótákról és már nem is tudom követni,-meg szerintem már más sem- hogy hanyan is vannak eddig.. Arra gondoltam, hogy már lassan írhatnál egy összegző posztot a biztosakról és még a kérdőjelekről is. Szerintam izgalmas lenni.. köszi előre is!
camell · http://indafoto.hu/camell 2012.02.07. 08:51:01
Lanti_WTCC 2012.02.07. 09:09:45
f1mate2 2012.02.07. 17:25:24
KispalGabi 2012.02.08. 16:20:07
De szerintem így több mindenki látta, ezért köszönet Andrisnak! ;)