A mai nap egyik érdekes híre a Ladához kötődik. Az oroszokról nem sok hírt hallottunk, mióta kiderült, hogy az FIA több beadványukat is elutasította az autó módosításával kapcsolatban. Akadtak, aki már temették a márkát, ám úgy tűnik, a munka csöndben, de serényen zajlott keleten.
A Motorsport Total értesülései szerint a Lada Granta WTCC-s változata elkészült, mi több, a mögöttünk lévő hétvégén már kamionba is került, és elindult Togliattiból Nyugat-Európába, ahol kezdetét veszi az intenzív tesztprogram. A Lada a tervek szerint a május hatodikán a Hungaroringen debütál a WTCC-ben.
Közben Rob Huff ma egy új motorral, méghozzá egy Ducatival gazdagodik majd. A vas a Monroe cég ajándéka, amit Huffy azzal érdemelt ki, hogy tavaly ő érte el a legtöbb leggyorsabb kört a világbajnokságon. A második helyezett, Yvan Muller egy Elmoto elektromos bringát, a harmadik Alain Menu pedig egy Marzocchi biciklit kap.
Fotó: monroeracing.eu
GeriWTCC 2012.03.27. 18:46:14
Lenne egy kérdésem, és mivel foggalmam sincs kihez forduljak ide írom:
Sokat hallottam, hogy Norbi 2011-ben Augosto Farfus 2010-es autóját kapta meg. Érdekelne, hogy Priaulx autóját ki kapta? Illetve 2010-ben ki kapta meg a három 2009-es gyári BMW-t? (J. Müller, Hernández, Zanardi)
Sokat kerestem, de sehol nem találom. Ha valaki tudja légyszi írjon.
Előre is köszi
ladarevolution · http://www.ladarevolution.atw.hu 2012.03.28. 17:27:32
www.ladarevolution.atw.hu/
Illeltve van kép is a WTCC-s változatról. :)
imrebende 2012.03.29. 11:03:00
GeriWTCC 2012.03.29. 14:59:52