Korábbi cikkeinkben már beszámoltunk arról, hogy Valenciában háromféle Leónnal versenyeznek majd, lesznek új motoros SEAT-ok, olyanok, amelyekbe a 2.0 literes TDi kerül, és lesz egy olyan is, mi a SUNRED által tavaly fejlesztett 1.6 turbóval fut majd. Jaime Puig, a SEAT Sport vezetője azt is elárulta, miért nem jut mindenkinek az idén fejlesztett erőforrásból.
"Négy autóra készültünk a szezon előtt, aztán egyszer csak kiderült, hogy nyolc lesz. Nagyon megtisztelő, hogy a partnereink ennyire bíznak bennünk, de egy-két csapat elég későn jelentkezett be. Egy héttel a bajnokság startja előtt limitáltak voltak a lehetőségeink" - mondta Puig.
A sportvezető szerint így nem volt más választás, mint bevetni a 2.0 literes TDi-t, amire az FIA engedélyével kerülhetett sor, hiszen idén már csak egy-egy futamara lehet régi motorral nevezni, egész évre nem. A legrosszabbul Tom Boardman járt, akinek hirtelen semmilyen motor sem jutott.
A kérdésre, hogy a várólistán lévő pilóták mikor kaphatják meg az új SEAT 1.6 turbót, Jaime Puig úgy válaszolt: "a bajnokság során folyamatosan, egymás után". Más források szerint szinte biztos, hogy az európai szezon végéig lesznek olyanok akiknek nem jut az új blokkból. A hírek szerint a SEAT Sport felállított egy belső sorrendet, melyet Tom Boardman vezet, majd Tiago Monteiro következik. Először tehát ők juthatnak motorhoz, Andrea Barlesi és Fernando Monje pedig csak őket követően.
"Szállítjuk a motorokat, amilyen gyorsan csak lehet, de nem egy-két nap, míg egy ilyen blokk elkészül" - zárta Puig.
Utolsó kommentek