James Nash Marokkó után Szlovákiában és pontszerzésre készül a Ford Focus-szal és többek között azért örül a szlovákiaringi fordulónak, mert új pályáról lévén szó nem lesz akkora hátrányban a Team Aon, mint a többi helyszínen.
"Már nagyon várom a szlovákiai versenyt. Végre egy olyan pálya következik, ahol - legalábbis információm szerint - még senki sem ment. Az élmenők közül egészen biztosan senki. Ez azt jelenti, hogy mindenki ugyanonnan indul" - kezdte Nash.
"Mi idén nem csak a Focus fejlesztésével vagyunk elfoglalva, hanem adatokat is gyűjtünk a pályákról, mivel ez az első WTCC-s szezonunk. Az ellenfeleink már jó pár évet tudhatnak maguk mögött, komoly tapasztalatokkal és technikai tudással rendelkeznek. Nekünk pedig rengeteg időnk megy el azzal, hogy a kocsit alap szinten belőjük a pályákhoz, a finomhangolásig pedig már nem jutunk el. Szlovákiában végre nem csak mi keresgetjük majd az alapokat az első edzésen."
A legutóbbi forduló Marrakeshben végre hozott némi kézzel fogható sikert is a fordosok és Nash számára. A milton keynes-i srác a második futamon a poleból indulva féltávig vezetett az utcai pályán, majd végül hatodik lett. Nash Szlovákiába is pontokért megy.
"Erős hétvégét zártunk két hete Marrakeshben, és azt gondolom, komoly lépést tettünk előre az új Focus-szal. Mindkettőnknek először sikerült bekerülni a Q2-be. Az a minimum elvárás, hogy ezt szeretnénk megismételni, aztán jöhet két masszív pontszerzés a futamokon" - zárta Nash.
A Ford Focusok várhatóan harminc kilóval könnyebbek lesznek a Szlovákiaringen, mint Marrakeshben. A hírek szerint elkészült az autó új futóműve, ám az FIA csak a helyszínen vizsgálja majd meg a rendszert. Ha szabályosnak találják, akkor akkor eltörlik a harminc kilós büntetősúlyt, és ezzel a Focusok minimumsúlya 1130 kg lesz (a balasztrendszer húsz kilós csökkentést engedélyez nekik).
Utolsó kommentek