Juni Gyuri írása a második futamról és Norbi győzelméről.

Odaverűűnk! Norbi megnyerte!

De, mekkorát, emberek! Egy fantasztikus közönség előtt, egy mámorító győzelem, beigazolja az elmúlt négy, lassan öt év munkáját. A hazai szurkolók előtt úgy elvert ez a fiú mindenkit, hogy a leintésekor a többiek még csak az egyenesre fordultak rá! Wébert kilökték, megbüntették, velünk örül, mást nem tehet.

De, ez a nap örökre beég a sportág és a Hungaroring történetébe. Olyat rajtolt Norbi az ötödik helyről, hogy lerántotta a többiek fejéről a bukót a menetszele. Az első kanyarban már az első. Igaz, lapján fordult Engstlerrel, a két autó össze is ért talán, de Micheliszt nem lehetett kibillenteni. Lerázta az ellenfeleket, olyan lazán és elegánsan, mint egy díjnyertes szürkemarha a böglyöket. Nem erőlködött, nem volt egy füstölős féke, nem folyt patakban az izzadság a hűtőn. Nem, ez volt maga a klasszikus kés a vajban effektus. A tökéletes futam maga!

Minden megkezdett körében mindenki felállt a lelátókon. A narancssárga BMW alá szinte benyúlt a közönség harsány szeretete. Repült az autó Norbival, olyan erőt sugározva, hogy nem volt kérdés, ennek ma meg kell lennie! Aki köztünk volt csak a hangorkántól sírva fakadt. Olyan kevés dolognak örülhetünk ebben a szomorú sorú országban, olyan kevés dolog az, ami, vagy inkább aki ennyire őszinte, ami ennyire felemelő. Akinek, vagy aminek ennyire lehet szorítani.

A futamot hagyjuk. Komolyan. Érdekel valakit most, hogy Monteiro meddig tartotta Menut? Vagy, hogy előtte Oriola, mit és, hogyan poroszkált ki előtt? Ugyan! Ebben semennyi sincs most. Sok gyors bácsi, biztos nagyon ügyes volt, puszi, puszi.

Michelisz egy óra és tíz perc alatt jutott el a boxig a pódiumról! Alig negyven méter. Minden lépésre jutott, vagy húsz fotós, és újságíró hegyek. Minden csapat, értsd, minden csapat menedzsere, vezetői odajöttek gratulálni hozzánk! A legnagyobbak is! Igen, a csokornyakkendős is! Ok, azt gondolom sejtette, ha megelőznek minket, több Chevi nem megy el ebben az országban az biztos.

Ok, félre a tréfát, lehet, hogy a többi csapat még jobban akarta? Hát, úgy örültek velünk, nem hittem el. Nem tudom, az biztos, nincs még egy ilyen aranyszívű, tehetséges, szerethető ember Magyarországon. Vagy van, de nem veri meg mulleréket!

A befutónál lelassított, majd leestünk a boxfalról, csüngtünk, csimpaszkodtunk, önkívületben zokogtunk, ordítottunk, aki arra járt ölelést kapott. És hát a vége…

Amikor Zengő Zolit elkapták a szurkolók, azonnal ment a vállakra. Egy hatalmas magyar zászlóval elindult a győztes felé. Utoljára az egyiptomi fáraó választás győztese kapott ilyen körítést.

Kimondhatom, ez már nem túlzás, a magyar autósport most a szurkolók nyakában van. A Zengő Team egész európának, de a világnak is megmutatta, hogy kitartó munkával, fanatikus közönséggel, lazán lelépjük a nagy múltú autósport országokat.

A futamban második Menu, már akkor BTCC sztár volt, amikor Norbi talán még járni sem tudott. És most, integet a magyar közönségnek és ölelgeti Norbit, 25 – 30 éves múlttal. És a többiek? Hát, még két világbajnok és többszörös BTCC bajnokok indultak, ne tévedjünk ez nem a vursli!

Kedves közönségünk, szurkolóink, barátaink! Nem olyan volt ez a nap mint egy nagy ölelés? Egy nagy könnyfakasztó kézfogás? Nem ezek azok a pillanatok, aminek nincs ára?

Akkor most idézzük fel a rajtot, ahogy mindenkit kikerül és, ahogy éppen befér belülre az élre, ahol a helye van és ahonnan semmi nem robbantja ki! Azt az érzés, ahogy az élre ugrik és több tízezren ugranak vele az élre! Elhiteti velünk Michelisz, mi is meg tudjuk csinálni, odaérhetünk! Visz minket magával, sodor a boldogság árban, és ez az a pillanat, amitől felemelt fejjel belekiabálhatunk a recesszióban vergődő, globalizációs agyrém-világunkba: Hajrá magyarok!!!

Norbi, Gabi, Zengő csapat! Köszönjük! De, erre nincsenek szavak, belül mindent érzünk, együtt rezdülünk veletek, és most együtt is ünneplünk. A sok sírás után ránk fér.

Fotó: zengomotorsport.hu