A hungaroringi WTCC hétvége legnagyobb császára minden kétséget kizáróan Michelisz Norbi volt, de akadtak még páran, akik nagyot alkottak. A Ladáról és James Thompsonról már beszéltünk, most következik két BMW-s pilóta, akik váratlanul jól szerepeltek a hétvége során.
Tom Coronel a balul sikerült időmérő után gyakorlatilag lemondott mindenről. A folyton vidám holland szokatlanul morcos volt az időmérő után, főleg miután megtudta, hogy a parc fermé szabály megszegése miatt megbüntették őket, így a mezőny végéről kell indulniuk Cerquivel. Arról beszélt, hogy mindennek vége, mivel a Hungaroringen nem lehet előzni. Aztán vasárnap kiderült, hogy mégis lehet. Az első futamon a hatodik helyig jött fel.
"Valóban lehetetlen itt előzni, láthattátok, hogy a Chevyk sem tudtak előrejönni, mert nem tudtak előzni. Nekem viszont szerencsém volt, mert elég sokan hibáztak előttem, én pedig, ha valaki egy kis lehetőséget hagyott, egyből betettem mellé az autót. Egy-két manőveremen még én is meglepődtem. Szerencsém is volt, mert az elején történt egy baleset, ahol négyen is ott maradtak."
"Nagyon izgalmas volt, amikor az utolsó körben Micheliszt előztem. Tiago Monteiro egy kicsit feltartotta, én pedig arra gondoltam, megpróbálom. Nem is értem hozzá, teljesen tiszta manőver volt. Pont annyi helyet hagyott, amennyi kellett, aztán már látta, hogy mellette vagyok" - mesélte Coronel.
A holland a második futamon már 12. volt, amikor ütközött Charles Ng-el, és megsérült az intercoolere. Coronel egyébként mindkét futamot ugyanazzal a szett gumival teljesítette, így a következő hétvégén csupa új garnitúrával gazdálkodhat majd.
A hétvége egyik meglepetésembere a marokkói Mehdi Bennani volt, aki szinte minden eddigi rekordját megdöntötte. Azzal kezdte, hogy ötödik lett a Q2-ben, majd úgy folytatta, hogy negyedikként zárt az első futamon. Az i-re a másodikon tette fel a pontot, amikor megszerezte élete első dobogós helyét a WTCC-ben.
"Már az első is csodálatos volt, amikor negyedik lettem. Az volt életem eddigi legjobb helyezése a WTCC-ben. A második versenyen aztán Michelisz mögül indultam, és arra gondoltam, miért ne harcolhatnánk a dobogóért. De volt egy ütközésem Oriolával a kettes kanyarban, Michelisz pedig nagyon meglépett. A második-harmadik helyért viszont még meccselhettünk, ami egy álom volt számomra, hiszen rengeteg gonddal indult számunkra a bajnokság. Elromlott a motorunk, a turbónk, a Szlovákiaringre viszont sikerült mindent megoldanunk, és azt gondolom, jókat fogok harcolni a hátralévő versenyeken" - mesélte Bennani.
A marokkói ezzel bejött a top10-be, a Yokohama kupában pedig az ötödik helyre lépett elő.
nagyonnagyon 2012.05.08. 20:16:26
ray bacsi 2012.05.08. 20:39:50
GeriWTCC 2012.05.09. 09:47:29