Mindenki reszketett a rajttól, jajúristen, mi lesz itt? Semmi nem lett. Eljöttek nagyon simán, igaz, nagy bravúrt, így nehéz lett volna bemutatni. Az első kör végén Norbi egyet, Wéber hármat is előzött. Néztem a képeket és valahogy az őrült száguldásból, csak a Chevyk küzdelme tűnt élesnek, pedig a többiek is álltak a gázon. Olyannyira, hogy Norbi a harmadik körben megfutotta a leggyorsabb kört a versenyben, ami nem gyenge, igaz végére nem ő lett a legjobb, de ez egy körön múlott.
Jött a legszebb pillanat, Michelisz erőből elment Coronel mellett, amire régen volt példa. Wéber közelített a középmezőnyre, ezalatt O’Young ugrott egy hasast a bukótérbe. Itt olyan mély a sóder, hogy könnyű búvár felszerelés kell a mentéshez, nem hiszitek el, de a nagy lufikerekű trakesz is elsüllyedt a sóderben, így az is ott maradt. Szépek voltak ők ketten, majd négy körön keresztül fuldokoltak ott a porban, a mezőny meg lötyögött közben körbe körbe. A traktor is meg a versenyló is ottmaradt, végleg. Nagyon amatőr hatású volt az egész, pedig elhihetitek ne m annak szánták.
A négy kör letargia után Bennani és Dudukalo összepöccent, Norbi elé forgott „Dudu”, a mi hősünk csak egyet legyezett a kormányon, de így is megcsípte, vagy inkább megtörte kicsit a SEAT, persze vétlenül, akaratlanul. Ez elég volt Coronelnek és Nash is elhúzott Michelisz mellett. Ekkor a Zengős fiúk egymásra találtak. Wéber előtt Michelisz, nem is rossz így, csak gyerünk előre! Ez ugye azt jelenti, hogy Gábor már a 10. helyre pályázott, előtte Norbi pedig ment és próbálta visszaszerezni a szerencsétlenül elvesztett pozíciókat. Ez a legerősebb pillanatunk volt. Olyan érzésünk volt, mintha Wéber extra energiákat mozgósított volna, rájöttünk nincs jobb érzés, mint a versenyképesség.
Egyetlen körrel a vége előtt Wéber lecsúszott az ívről, mesterien elkerülte a fatális törést, hihetetlen érzékkel fogta meg a sodródó BMW-t. Uhh, nagyon durván megfogta. Más kérdés, hogy így a 15. helyen végzett, hiszen, le is intették őket pik pakk. Jön a második kör, szerelünk, ha már lehet. Azért ez nagyon szép menet volt! Hajrá fiúk, jön mindjárt a második menet, állórajttal!
Utolsó kommentek