Az amerikai márka és a brit csapat nem kevés pénzt költött idén az 1,6 turbós WTCC kocsi megépítésére, tesztelésére és finomhangolására, de úgy tűnik, a télen megint a zsebükbe kell nyúlniuk. Nem a Túraautó világbajnokságban használt gépen kell dolgozniuk, hanem a Cruze alternatív verzióján. A Chevy és az RML 2008 óta magas szinten képviselteti magát a Brit Túraautó Bajnokságban, ahol Jason Platoval tavaly begyűjtötték a bajnoki címet. Eddig arany élete volt a gyárnak, hiszen a BTCC és a WTCC technikai szabályai megegyeztek, azaz Platoék Yvan Mullerék "levetett" autóival versenyezhettek. Idén azonban a szigetországban bevezették az új NGTC (Next Generation Touring Car, azaz Új Generációs Túraautó) szabályrendszert, amely a kasztni és a motor (2 liter, turbó) terén is eltér az S2000-től. Ráadásul két év múlva már csak az NGTC autók lesznek engedélyezve Nagy-Britanniában, így a Chevy válaszút elé került. A döntés pedig hamar megszületett.
"Amennyiben az RML képes lesz előteremteni a szükséges anyagiakat, biztos, hogy megépítjük a Cruze "új generációs" turbós verzióját. Nagyon remélem, hogy jövőre is a csapatnál versenyezhetek, nincs más istálló, ahova szívesen mennék, mert egyértelműen ők a legjobbak. Tehát eldőlt, hogy az RML vagy egy győzelemre is esélyes autóval áll rajthoz jövőre, vagy egyáltalán nem indul."
Az idei év során nyilvánvalóvá vált, hogy jövőre már csak az NGTC-s autók lesznek versenyképesek a BTCC-ben, ezért a bajnokság prominens szereplői egyre-másra jelentik be az új kocsik építését. A helyzet tehát a Chevy számára is világos, vagy újabb pénzkötegek mozgósításával építenek egy NGTC-s Cruzet, vagy lehúzzák a rolót Nagy-Britanniában és Skandináviában is (jövőre az STCC-ben is az NGTC szabályok lépnek életbe).
Íme tehát egy ékes bizonyíték arra, hogy túraautózás egésze számára mennyire káros, az 'ahány bajnokság, annyi szabályrendszer' elv. A gyártók érdeke az lenne, hogy egy típussal minél több sorozatban szerepelhessenek, az egyes bajnokságok viszont egyelőre ezt nem akarják figyelembe venni. Lehet, hogy rövid távon a túraautózás jövője a gyári csapatok eltűnése, és a privát istállók felemelkedése lesz?
akiak 2011.09.21. 22:26:36