A GP2-es sorozatot is megjárt Hiroki Yoshimoto Suzukában mutatkozott be a WTCC mezőnyében, de nem úgy, ahogy szeretett volna. A japán pilóta egy 1.6 turbó motoros SEAT Leonnal indult, amit a SUNRED egy brit istállótól, a Special Tuning Racingtől bérelt számára. Volt is baj a dologból, mert az autó adatrögzítő rendszere nem felet meg az FIA előírásainak, amiért Yoshimotot megbüntették. Ezt még lenyelte volna, de...
"A motorom következetesen 5-10 km/h-val lassabb volt a többiekénél. Ráadásul a kanyarbejáratoknál állandóan túlkormányzottan viselkedett az autó, az érintési pont közelében pedig alulkormányzottá vált. Tehát a pálya nagy részén volt valami gondom. Az első versenyen valaki belém jött, a másodikon szimplán lassú voltam" - kesergett a japán.
Azért némi örömben is volt része a hétvége során.
"Egyébként jól éreztem magam, szeretnék köszönetet mondani a mérnökömnek és a SUNRED csapatnak. Szívesen visszatérnék 2012-ben, de csakis komolyabb felkészülés után."
Yoshimoto nem fejezte be az első futamot, a másodikon pedig 17.-ként intették le.
Utolsó kommentek