Andrea Barlesi kedd este a Twitteren tette közzé, hogy motort vált, és a Monzában használt SEAT TDi helyett Valenciában a SUNRED által tavaly fejlesztett 1.6 turbó motorral indul. Ez azt is jelenti, hogy három különböző SEAT konfiguráció fut majd Spanyolországba. Egy az új 1.6-os motorral (Tarquini, Dudukalo, O'Young és Oriola), egy a 2.0 literes TDi-vel (Monteiro, Boardman és Monje), egy pedig az 1.6 turbós SUNRED-del (Barlesi).
A WTCC-ben tavaly vezették be az 1.6 turbós motorokat, amik a korábbi 2.0 literes szívó (és turbódízel) erőforrásokat váltották. A SEAT azonban nem épített új motort 2011-ben, ehelyett azt javasolta a Leónokat tovább versenyeztető SUNRED istállónak, hogy használják a TDi-ket. A SUNRED azonban úgy döntött, alacsony költségvetésből és rövid idő alatt ugyan, de épít egy saját 1.6 turbós motort. A blokk elkészült, és a várakozásoknál jobb lett, de azért voltak gondok vele. Tarquini az idei szezon előtt úgy nyilatkozott, két komoly hibája volt: az egyik a méretes turbó lyuk, a másik a gyenge elektronika, ami leszűkítette a finomhangolás lehetőségét.
Idén télen aztán a SEAT is megépítette saját 1,6-osát, amiből azonban egyelőre csak négy darab készült el, ezért van szükség arra, hogy egyes pilóták más motort válasszanak. Barlesi egyébként éppen ma teszteli a SUNRED motort a spanyolországi Calafatban.
Utolsó kommentek