Tegnap még csak arról számolhattunk be, hogy Andrea Barlesi a SEAT TDi helyett a SUNRED 1.6 turbós benzinesével versenyez majd Valenciában. Azóta viszont sikerült beszélnünk a csapattal, és kiderült, hogy Pepe Oriolát leszámítva a komplett SUNRED alakulat, azaz a belga mellett Monteiro és Monje is vált. Ez azt jelenti, hogy egyedül a Special Tuning Racingnél versenyző Tom Boardman használja majd a dízelt.
A spanyol csapat szerdán Calafatban tesztelt, ahol mindhárom pilótájuk kipróbálta a SUNRED által tavaly sebtében összerakott motort. A negyedik srác, Oriola csak azért nem, mert neki még jutott a SEAT új fejlesztésű 1.6 turbósából. Az autók még nem a megfelelő mappinggal futottak, így nagyjából ötven lóerő hiányzott a maximális teljesítményből. Komoly következtetést ezért senki sem szeretett volna levonni a látottakból.
A csapat elmondása szerint fékpadon a SUNRED motor erősebb, mint a SEAT TDi, ám jó kérdés, hogy ez a pályán is érvényesül-e majd. Mindenesetre ki kell próbálni, hiszen a dízel blokkot erőtelennek érezték Monzában. A SUNRED jelenlegi pilótái is beszámoltak egyébként a Tarquini által emlegetett turbó lyukról, de így is bíznak az 1.6-osban. A spanyol gyártó állítólag Valencia után minimális fejlesztésre készül a motoron. Erre azért lehet szükség, mert jelen állás szerint még hónapokba telhet, mire megkapják a SEAT által fejlesztett blokkot, ami ráadásul nem tűnt valami megbízhatónak az idénynyitón.
gazdinf 2012.03.29. 16:43:03