Azt nem állítanám, hogy a salzburgringi volt a Ford idei legeredményesebb hétvégéje, de James Nash két pontszerzése után nyugodtan távozhattak Ausztriából. Nash az első és a második futamon is tizedik lett, azaz két pontot gyűjtött, csapattársa, Tom Chilton viszont megint alulmaradt vele szemben, egy tizenhatodik és egy tizenegyedik helyet sikerült elérnie.
"Komoly kihívás volt számunkra ez a hétvége, és egyáltalán nem éreztem úgy, hogy mindent kihoztam magamból az időmérőn. A versenyek viszont komoly iránymutatást jelentettek számunkra azzal kapcsolatban, hogy merre tovább. Örülök, hogy mindkét futamon sikerült pontot szereznem. Fontos számomra a kiegyensúlyozottság" - nyilatkozta Nash.
Portimaoig már nincs sok idő, azt követően pedig tíz napjuk lesz felkészíteni az autókat, utána ugyanis hajóra kell tenni a technikát, hogy elinduljon Curitibába. A Ford néhány fejlesztéssel készül az Európán kívüli szezonra, ám Chilton már az eddigi fejlődéssel is elégedett.
"A legtöbb eddigi pályán 1-2 másodperc volt a lemaradásunk az időmérőn. Az én fogalmaim szerint 1-2 másodperc sok idő az autóversenyzésben, de bármelyik másik gyártóval beszéltem, mindenhol azt mondták, hogy amikor ők beszálltak, az elején négy másodperc volt a hátrány. Úgyhogy mondhatjuk azt is, hogy 75%-kal jobban állunk a többieknél" - matekolt Chilton.
Angliában eközben végéhez közeledik a Ford harmadik autójának építése. Az év elején szó volt arról, hogy a szezon második felében egy harmadik Focus is csatlakozik a mezőnyhöz, most azonban úgy fest, hogy inkább tesztautónak használják majd, amíg a másik két kocsi Amerikában illetve Ázsiában versenyez.
bono92 2012.05.21. 21:52:35
Tom#55 2012.05.21. 23:39:59
ENGINE – turbocharged 4-cylinder in line, transversally installed; distribution: two overhead camshafts, 16 valves; compression ratio: 11:1; displacement: 1600 cc; bore x stroke: (data withheld); maximum output: 300 bhp @ 6500 rpm; maximum torque: 375 nm @ 5250 rpm; engine management: Cosworth Electronics; lubrication: Dry sump.