Szabó Ildikó írása:
A Túraautó Világbajnokság harmadik fordulójának első versenyén Michelisz Norbert a 13. helyről indulva a 9. pontszerző helyen ért célba. A magyar versenyző kihasználta a versenytársak hibáit és a start után több pozíciót is javított.
A repülőrajtot követően, ahogyan azt várni lehetett többen is összeütköztek. Először a Ford versenyzője James Nash és a BMW-s Mehdi Bennani, majd Tom Coronel és Alex Macdowell csaptak össze, de megsérült O’Young és Monteiro SEAT-ja is. Miután a Safety car elhagyta a pályát a Chevy-k rögtön az élre törtek és Menu, Huff, Muller sorrendben vezették a mezőnyt. Michelisz a kiesések után a 10. helyre jött fel, az olasz Tarquini mögé.
A negyedik körben a FORD másik pilótája, Tom Chilton zseniális manővert mutatott be Stefano D’Aste-val szemben és Oriola mögé, az ötödik helyre zárkózott fel. Norbi a 9. helyen haladt, azonban tempója lassúnak bizonyult Coronellel szemben, aki az utolsó előtti körben megelőzte a Zengő Motorsport versenyzőjét. Az utolsó körben az addig 8. helyen haladó Tarquini autója megállt, ennek következtében Michelisz a 9., két világbajnoki pontot érő helyen futott be.
Az első futamot Alain Menu nyerte meg csapattársai előtt. A dobogó második fokára Robert Huff, a harmadikra Yvan Muller állhatott fel. A Yokohama Drivers Trophy értékelésben Michelisz Norbert a negyedik helyen zárt a fiatal spanyol, Pepe Oriola, D’Aste és Engstler mögött.
"Az egész futam nagyon küzdelmes volt. Reméltem, hogy az elején megúszom a csetepatét, bár a kettes kanyar kijáratánál csupán egy hajszálon múlt, hogy elkerültem az ütközést. Ezután pedig beállt a vonatozás és tudtam, hogy akik előttem vannak, azoknak nagyobb a tempójuk. Az ötödik körtől érezhetően veszítettem a tempómból, ez egy kicsit aggaszt. Örülök, hogy sikerült célba érnem a pontszerző, kilencedik helyen a 13-ról, nagyjából ez volt a reális eredmény" - mondta Norbi.
Utolsó kommentek